KDP2017 – Nevezés – Statisztikák
Kategória: Kedvenc Dal, szavazás

Habár az Eurovíziós Táborban már megejtettük az Elődöntök sorsolását, a továbbjutók kiléte egyelőre továbbra is titok marad. Viszont a számok szerelmeseinek íme némi statisztika.

A KDP Elődöntőjébe 48 dal jutott be (a tavalyi 12 döntős mellé). 1468 nevezhető dal közül 358 kapott jelölést július 24. és augusztus 13. között.

Visszatérők

20 olyan dal van, ami tavaly is szerepelt a TOP60 között. Közülük 16 2015-ben is elődöntős volt. 2 dal tavalyelőtt a csoportja utolsó két helyének valamelyikén végzett, így kiesett, de tavaly nem sikerült a visszatérés. A kiemeltekkel együtt 24 olyan dal van, ami a három KDP során mindig bejutott a 60-as mezőnybe.

A vissza nem térők

A tavalyi elődöntősök 28 dal most nem jutott a 60 közé. Közülük három dal 2015-ben sem volt résztvevő. (Ein Lied kann eine Brücke sein, Bistra voda, Here for You)

25 olyan dal van tehát, ami az elmúlt két évben mindig bejutott, most azonban nem kaptak (elég) szavazatot ehhez. Ebből heten a döntőig jutottak 2015-ben: Forogj, világ!, Hero, Gravity (Zlata Ognevich), Rise Like A Phoenix, Dancing in the Rain, Heroes, I’m Alive.

Újoncok

Három 2017-es dal jutott be, ők értelemszerűen nem voltak ott az előző években. Rajtuk kívül még 23 dal debütál a KDP ezen szintjén. Közöttük hét Eurovízió győztes dal található.

Debütál Ausztrália, Belgium, Luxemburg, Montenegró, Szerbia és Montenegró, San Marino, Svájc és Szlovákia. Az elődöntőig a következő évekből eddig még nem jutott be dal: 1965, 1967, 1973, 1983, 1987, 1988, 2004 és 2017.

Évek

Mindössze hat olyan Eurovízió volt, amelyiknek egyik dalára sem érkezett nevezés: 1960, 1961, 1966, 1968, 1974 és 1977. Meg kell jegyezni, hogy a ’74-es Waterloo eleve kiemelt volt. A meglepetés közöttük talán ’68 (La, la, la; Congratulations) és ’77 (L’oiseau et l’enfant).

https://youtu.be/RRGxdEejSUg?t=21s

A másik véglet (a legtöbb nevezés az adott évből) annyira nem meglepő: az utóbbi három Eurovízió van az élen. 2017-ből 28, 2016-ból 25, 2015-ből 21 dal lett nevezve. Ezután már nem maradt meg így a tendencia, habár ki kell emelni 1998-at, a hét nevezéssel az év lett a legjobb XX. századi. 2000-ből pedig csak egyetlen dal lett nevezve. A nagy blama 2002-é, hiszen 9 nevezett dalból egy sem jutott végül be.

Végképp átalakul a sorrend, ha a bejutókat nézzük. Tizennégy Eurovízióról egyetlen dal jutott be. 5 dal jutott be 2015-ből, kiegészülve a kiemelt Goodbye to Yesterday-jel, ez az év ki lett maxolva. A másik sikeres év 2009, innen 4 dal jutott be (plusz a másik kiemelt észt dal, a Rändajad). 2010-ből is 5 dal lesz az elődöntőkben: a We Could Be the Same és a Je ne sais quoi mellé még hárman jutottak be. Szintén 3-3 bejutóval rendelkezik a már említett 2017, 2016, 2013 és 2008.

1965-ből és 1988-ból az összes jelölést kapó dal bejutott (1-1 db). 1967-tel kapcsolatban ez az arány 50%. 18 dal kapott jelölést 2011-ből, de csak egy jutott be, így azok között, akik rendelkeznek egyáltalán bejutóval, övék a legrosszabb arány, 5,56%.

Országok

Csupán egyetlen olyan ország volt, akire egyáltalán nem érkezett nevezés: Marokkó.

18 egyesült királyságbeli, 16 svéd és 15 spanyol dalra érkezett szavazat – ők ebben a tekintetben a TOP3. Magyarország ebben a rangsorban a 13. kilenc jelöléssel.

Szerbia és Montenegró mindkét dalára jött szavazat, az azeri dalok 80%-a, valamint a montenegrói, andorrai és ausztrál dalok kétharmada kapott jelölést.

Marokkón kívül a portugál dalok sem nyerték el a széleskörű tetszésünket: 49-ből csupán 5 kapott jelölést (10,2%), ennél csak egy picivel jobb a helyzet Luxemburgnál: 38-ból 4 (10,53%).

Összesen 20 országból egyáltalán nem jutott be (újabb) dal. Közülük Észtország, Macedónia és Szerbia tavaly képviselve volt a döntőben, azaz a mostani elődöntőkből sem maradnak ki.

A további 32 országból egy vagy két dal jutott be, kivéve Magyarországot, ahonnan 5. Kiegészülve a tavaly is döntős Runninggal a magyar dalok száma is ki lett maxolva. A kiemeltjeikkel együtt 4 dallal indul Svédország, 3-3-mal Izland, Törökország és Ukrajna.

A nevezések és a bejutók arányát tekintve a legnagyobb vesztes Spanyolország: 15 jelölt közül egy sem jut be. Hasonlóképp járt 11 szlovén és 10 francia dal.

Lettországból csak 3 dalt jelöltünk, de ebből 2 be is jutott. Magyarország 9 dalára érkezett szavazat, így az 5 bejutóval 55,56% az arány, míg a jelöltek fele jutott be Luxemburgból, Szerbia és Montenegróból, Ausztráliából és San Marinóból.

Hogyan tovább?

A konkrét bejutók jövő héten derülnek ki, a szavazás szeptember 4-én indul. 6 csoportban 2-2 dal közül kell választani, a legtöbb szavazatot kapó dalok bejutnak a 12 fős Döntőbe.

Addig is, szavazz a Retro Contest dalaira.