Ilyen volt az idei Eurovision Cruise – Demeter Tibor szemszögéből
Kategória: Bulivan, Élmény, Fun, MEF, OGAE

Nagy élményben volt részem az elmúlt hétvégén, hiszen először vettem részt a finnek sok éves múlttal rendelkező hagyományos évi nagy rendezvényükön az Eurovision Cruise 2017-en.

Pénteken érkeztem Helsinkibe, ahol is egy pre-partyt tartottak az egyik helyi klubban. Sok ismerős arccal futottam össze, jöttek ismerősök több országból is.

Az este folyamán egy magas színvonalú műsort adott az izraeli Rilli Willow, a berlini OGAEVision győztese és csapata a Die Auster Bunny: vonóshármas kísérettel hallhattunk eurovíziós dalokat. Szerepet kapott a MEF táborban is járt finn Niko Brotkin is, az OGAEVision harmadik helyezettje. Egy rövid mutatványig még én is szerepet kaptam a színpadon, mint gorilla 🙂 Kitaláljátok melyik dal lehetett? 🙂 Így lettem én is hivatalosan Auster Bunny 🙂

A műsor után pedig természetesen Eurovíziós-diszkó vette kezdetét.

Másnap szombaton a hajó indulása előtt egy warm-up brunch várta a rajongókat, majd miután mindenki beszállt a kikötőben az óriási Silja Europa nevű hajóra, elkezdődött a cruise. Svédasztalos vacsorával kezdtük az estét, majd rögtön siettünk is az első programra, az Eurovíziós karaokéra.

Ezt követően a hivatalos megnyitó után megérkezett az első fellépő, Norma John. Ruslana, a The Sunstroke Project és Alexander Rybak következett, jobbnál jobb produkciókkal, majd az elmaradhatatlan tánc hajnalig. Reggelig 🙂 A hajó ekkor már javában Tallinban horgonyzott, volt lehetőség beugrani a városban, de az éjszaka hőseinek silent storm volt 😉 Sok alvásra azonban nem volt idő, délelőtt ugyanis már hangpróbára mentünk Nikóval és Rillivel, ugyanis vasárnap kora délután a hajón is volt fellépésük. Ekkor már csatlakozott az OGAEVision eddig hiányzó dobogósa, a második helyezett Caroline Lövrell Brodén is Svédországból. Ebéd után tehát az ő műsorukat láthatta a közönség, majd Koit Toome is feltűnt a színpadon.

Az utolsó produkció pedig egy fantasztikus komikus egyveleg volt, természetesen eurovíziós dalokból, 2 kitűnő finn drag queentől.

A hajó végül visszatért Helsinkibe, és mindenki szomorúan, de élményekkel tele hagyta el a hajót.

Jómagam részéről mindenkinek tudom ajánlani jövőre 🙂

Demeter Tibor

Illusztráció forrása: Prinz.de