Ilyen volt az Eurovízió rajongói szemmel
Kategória: Élmény, ESC 2017

Élménybeszámoló egy első bálozótól. Regő rajongói akkreditációval töltött egy hetet Kijevben, két hét távlatából így emlékszik az eseményekre.

Vasárnap érkeztünk, egyenesen mentünk a szállásra, majd onnan a helyszínre, ahol megcsodáltuk, hogy honnan fogjuk nézni a show-kat. Aztán uccu a vörös szőnyeges megnyitó, ahol az előadók felével szelfiztünk, beszélgettünk. Nagyon kedvesek voltak, és idáig tartott ki az előzetes toplistám, mert onnantól kezdve mindenki a kedvencünk volt. Ezután (mint minden este) buli a Euroclubban, elég jó buli volt, de nem a legjobb a héten.

Hétfőn 4-től volt az első főpróba, amin ott lehettünk az arénában. Fantasztikus élmény volt ott lenni, először élőben látni egy Eurovíziós színpadot. Majd este buli.

Kedden rákészültünk szépen, hogy a sajtóközpontban lévő fan zone-ból fogjuk nézni az első elődöntőt. Ez a tervünk ki is tartott 21.30-ig (kijevi idő szerint ment ugye minden, egy óra “csúszással” Magyarországhoz képest), amikor is egyik kedves izlandi barátunk lerakott elénk 3 darab jegyet az élő show-ra, az állós részbe, hogy “our friends didn’t come, it’s free for You to decide, you wanna come or not”. Mondanom sem kell, 8 perc múlva az arénában voltunk, és élőben néztük a show-t. Egy kis kitérő itt a portugálra: már itt bebizonyosodott, hogy top 3 lesz, MINDENKI sírt, könnyezett, és hatalmas ováció volt. Nem tudom, mi vett rá, de nagyon-nagyon meghatott a dal. Majd este persze buli, ez volt a második legjobb. Hatalmas volt, volt itt minden, Running, What about my dreams, Euphoria úgy ezerszer, és persze Dancing Lasha Tumbai úgy négymilliószor.

Jött a szerda, nagy nehezen „bemásnaposkodtuk” magunkat az arénába, hisz JOCI ELSŐ FŐPRÓBÁJA VAAN!!4!!NÉGY!! Lehet, hogy érzelmileg labilis lettem, mert ezen is sírtam egy kicsit (na jó, nagyon), fantasztikus volt. Aztán én nem mentem aznap bulizni, mert belázasodtam. Nagyon hideg volt, kedden hajnalban pl. -1 fokban botorkáltunk haza, nem tett jót a vodkától átázott szervezetemnek, viszont még szerdán napközben volt egy tervünk, amit meg is valósítottunk:

Csütörtökön ugyebár második elődöntő, Magyarországgal. Hát, olyannyira tetszett élőben ott lenni az arénában, hogy vettünk jegyet a második elődöntőre is, amit az előző évekhez képest gombokért adtak (499 hrivnya volt a jegy, megközelítőleg 5500 forint). Viszont életem egyik legjobb érzése volt azt hallani, hogy “The fourth finalist is… HUNGARY!” Este bulika ugye, de ez is csak a harmadik legjobb bulika volt, végig zászlóval nyomtuk, és érződött, hogy ez tényleg egy nagy család, mindenki gratulált a továbbjutáshoz, román, ír, izlandi, szerb, norvég, dán, svéd, stb, stb…

Pénteken a döntő főpróbája valami álom volt, csak egy kicsit kezdett unalmassá válni, hogy bizonyos produkciókat már negyedjére láttunk, élőben meg harmadjára. De ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, és arra gondoltam, hogy fogok én még PED-ben szenvedni (Poszteurovíziós Depresszió). Este nyomtunk egy bulit, de őszintén szólva, ez volt a leglagymatagabb buli a héten, semmi extra nem volt, de legalább tömve volt a hely.

Jött a szombat, a döntőőő napja. Ekkorra már a fogadóirodák listáján bőven átvette a vezetést Portugália, és nem is nagyon vártunk mást, maximum valami csoda folytán Bulgáriát. A döntőt már a fan zone-ból néztük, hihetetlen volt a hangulat. A portugálok kicsit sokkot kaptak, hogy 53 év várakozás után megnyerték, iszonyatosan édesek voltak, látszott rajtuk, hogy nincsenek maguknál. Este akkora fergeteges buli volt, hogy 8-kor is csak nagyon nehezen tudtak minket kitessékelni, és nagyon rossz érzés volt az utolsó hivatalos Eurovíziós helyszíntől is elbúcsúzni, taxiba ülni és hazamenni.

Vasárnap aludtunk, hétfőn kora hajnalban pedig jöttünk haza.

Rengeteg új barátot szereztünk Izlandról, Szlovákiából, Ausztráliából, Hollandiából, Horvátországból, fergeteges volt végig a hangulat. A biztonsági ellenőrzések rettentően szigorúak voltak, minden egyes helyszínre csak fémdetektoros kapun át, mindent megvizsgálva juthattunk be, temérdek rendőr cirkált mindenhol, egyszóval nagyon jó volt. Az árak fergetegesek voltak, kicsit nehéz volt visszaszokni a magyar viszonyokhoz.