Eurovision Weekend Berlin 2017 – ilyen volt
Kategória: Bulivan, Élmény, OGAE

Ötfős delegációval képviseltette magát a MEF a háromnapos eseményen Berlinben. Néhányuknál a Poszt Eurovíziós Depresszió (PED) már elmúlt, de most kialakult egy PEWD (Poszt Eurovision Weekend Depresszió). Megkíséreljük összefoglalni ennek okait.

0. nap (csütörtök)

A buli péntek este kezdődött, de mi már a megelőző nap kiutaztunk, hogy legyen idő városnézésre is. Erősen sejtettük, hogy a következő napokban nem nagyon lesz rá lehetőség, hiszen lényeges események erősen az éjszakába fognak nyúlni, így a másnap délelőttök pihenéssel fognak telni. Így érkezés után felfedeztük az Alexanderplatzot, majd elsétáltunk a berlini Rathaus és dóm mellett, hogy a magyar nagykövetség szomszédságában átmenjünk a Brandenburgi Kapu alatt. Kis kitérőt tettünk a meggyilkolt zsidók emlékműve, illetve utána a Reichstag irányába. Ezután még egy kicsit sétáltunk a Siegessäule-hoz, de szimpatikusabb volt bármelyik pad, minthogy megmásszuk azt. Az egyik fontos tanulsága a túrának, az egész hétvégére vonatkozóan az volt, hogy a TV-torony szinte mindenhonnan látszódik.

Este találkoztunk „spontán” a Hétvége szervezőivel, megtapasztaltuk, milyen a berlini levegő (Berliner Luft – a világ legfinomabb fogkrém ízű röviditala). Ugyanitt felbukkant még Rilli Willow is, az izraeliek versenyzője a szombati OGAEvision Song Contestben.

1. nap (péntek)

Délelőtt még elmentünk a Story of Berlin múzeumba, majd utána a Kurfürstendammon tettünk egy rövid sétát. Délutánra kettévált a társaság: amíg egy része Schöneberg utcáit járta, addig az OGAEvision magyar indulója, Kovács Regő és a menedzser-producer-koreográfussá átvedlett Vámos Tamással próbára ment.

Este a hivatalos megnyitó jött. A korábbi társszervező klubok képviselői átadták a stafétát az ideinek, Máltának. Ezután bemutatásra került az OGAEvision 12 résztvevője, de a helyszínen köszönthettünk néhány sztárfellépőt is (Claudia Faniello, Kurt Calleja illetve Glenn Vella, aki egyben a szombat este egyik házigazdája is volt). A helyiek néhány Eurovíziós dalra megkomponált produkcióval készültek, ami után kezdetét vette lent a buli, fent a karaoke. Utóbbin 3 magyar számmal: a Kinek mondjam el vétkeimet?, az Origo és a Kedvesem hangzott el. A 2013-as dalt az Izlandot képviselő, amúgy angol úriember vállalta be, végül az egyikünk segítette ki a magyar szavakkal.

Story of Berlin

2. nap (szombat)

A csapat egyik része városnéző túrára ment, a helyiek vezetésével Kelet-Berlin hangulatát lehetett megismerni. Regőre újabb próbák vártak, Tamás pedig a sajtótájékoztatón vett részt, ahol az OGAEvision tavalyi győztese, Sebastian Calleja, valamint a fent említett három máltai fellépő mellett Martina Bárta és Axel Feige is ott volt.

Este vette kezdetét a Gála, és benne az OGAEvision. A szenzációs nyitó produkcióban a házigazdák (Alice és Glenn) és az összes résztvevő máltai eurovíziós dalokból énekelt egy-egy részletet egy nagyon pörgős meshuppá gyúrva. Regő negyedikként lépett színpadra, hogy előadja a What About My Dreams-t. A 12 résztvevő ország zsűrije 32 ponttal jutalmazta a produkciót, míg a közönség 19-cel. Így 51 ponttal végül tizedik helyen zárt (TOP10!!!) a magyar versenyző. A zsűri kedvence Finnország volt, de a közönségnek köszönhetően végül Izrael nyert az első izraeli eurovíziós dallal (megspékelve egy pár másodperces Fairytale-betéttel). A dicsőség mellett egy jegyet (és fellépési lehetőséget) nyert a finn Eurovision Cruise-ra.

     

Az OGAEvision után a sztárfellépőké volt a színpad, amit a hajnalig tartó buli követett.

Megjegyzés: a képeken lévő nyakkendők/masnik (ki hogyan látja) megrendelhetők az elnok@magyarescfanklub.hu címen. Saját ötlet alapján, egyedileg, kézzel készültek és mindenki oda volt értük. A készítő szívesen legyárt többet is, 1300 Ft-os áron.

3. nap (vasárnap)

Délelőtt 11-kor vette kezdetét a Brunch, ahol a résztvevők többnyire Málta konyhájából kaptak ízelítőt, svéd asztalos felszolgálással. Miután mindenki megette, amit megkívánt a szeme, közönségtalálkozó vette kezdetét az öt sztárral. Ezután Martina Bárta adott egy kisebb koncertet, a saját számán kívül elénekelte többek között az idei belga dalt, a City Lights-ot is – saját, jazzes feldolgozásában. Az énekesnőt pedig a résztvevő magyar fanok 80%-át is meglepő dolog követte.

Az egész hétvége záróakkordja a hagyomány szerint az Eurovíziós Kvíz. Idén a szervezők újítani szerettek volna, a korábbi évekhez képest tempósabb és izgalmasabb lebonyolítással. Ehhez pedig Magyarországról kértek segítséget: a kvíz házigazdája Vámos Tamás volt. (A menete pedig szinte egyezett a korábbi MEF rendezvényen megismert EuroKvízióval.) A helyi szervezők főnyereményként állják a győztes részvételi költségeit az Eurovíziós Táborban (augusztus 18-20., Dunaújváros).

A kvíz után tovább szóltak az Eurovíziós dalok. A társaság lassacskán fogyott, hiszen kinek a repülőgépe, kinek a vonata ment, de a helyiek között is volt bőven, aki szimplán kimerült volt. Végül a magyar delegáció és Rilli Willowék maradtak néhány szervezővel (ld. csütörtök este). Kis pihenő után este folytattuk az aftert, kiegészülve egy svéddel és egy franciával. Nem sokat aludtunk hétfőre virradóra, hiszen délben indult a repülőnk haza (ami 13:45-kor és 13:57-kor is landolt Budapesten…).