ESC2017 – Heti Hírek
Kategória: ESC, válogatók 2017

Az elmúlt héten öttel nőtt az idei Eurovízió mezőnye. Ez a hét lesz az utolsó, amikor még lesz olyan ország, ahol a válogatóműsorban nem a döntő következik. Mutatjuk mi volt, mi lesz.

Ez volt – a döntők

Szlovénia

Az idei EMA új koncepcióban futott, három adás alatt választották ki a végső győztest. A közönségnél a BQL nyert a Heart of Gold című számmal (amit egyébként a 2015-ös képviselőjük, a Maraaya írt). De nem ők, hanem közönségnél második, a zsűrinél viszont nyerő Omar Naber térhet vissza 2005 után az Eurovízióra (megint Kijevbe), ezúttal az On My Way című dalával.

Moldova

Az O melodie pentru Europa 2017 pénteken útjára indult, és szombaton be is fejeződött. A zsűri az országimázsdal Discover Moldova-nak adta a legtöbb pontot, de a nézők úgy vélték, hogy inkább adnak még egy esélyt egy másik „moldovikumnak”, az Epic Sax Guy-nak. A szlovénok mellett tehát Moldova is visszatérőt küld idén az Eurovízióra: visszatér a méltán híres/hírhedt SunStroke Project! Számuk címe Hey Mamma.

https://www.youtube.com/watch?v=5XidcdHp39g

Dánia

Szombaton a Melodi Grand Prix 2017 szuperdöntőjébe csak hölgyek kerültek, így Emmelie de Forest óta először fogja nő képviselni az országot. A válogatót Anja Nissen nyerte. Az énekesnő a 2014-es ausztrál Voice-ban tűnt fel, sőt, meg is nyerte. Akkori mentorával, will.i.am-mel később együtt is dolgozott, a mostani számának címe pedig Where I Am. (Vagy helyesebben where.i.am? Hm…)

Ukrajna

Eurovízió 2017: a buli, ahol a házigazdák fognak zúzni… A legutóbbi rendezésük, 2005 óta az ukránok csak nőket küldtek egyszemélyben az Eurovízióra. (Verka Serduchkát szándékosan nem számítva.) Most visszatérnek Kijevbe, akkor újra egy bandát küldenek egy férfi énekessel: ezúttal az O.Torvald fog rockot nyomni a Time című számukkal. (A zsűrinél AusztráliaTayanna nyert, a nézőknél OroszországMelovin, de mindkettőnél második helyen zárt a rockzene, így ők nyertek.)

Lettország

A Supernova vasárnap este a négy döntős dal sorsáról döntött (potom 2 órás műsorban). A közönség és a zsűri kedvence egyaránt, mint mindig a Hód volt, de megint nem őt küldik az Eurovízióra, hanem a győztest: a Triana Park fogja az országot képviselni a Line című dallal.

Ez volt – válogatók

Svédország

Idén a Melodifestivalenen a korábbi Eurovízió-résztvevőknek nem sikerült élből a döntőbe jutnia: Loreen csak vigaszágas (akárcsak Axel Schylström), de a 2012-es győztes így is a fenti kategória legjobbja. Élből a döntőbe jutott Wiktoria, valamint Jon Henrik Fjällgren, Aniniával az oldalán.

Szombaton Andra Chansen, vagyis a vigaszág következik, négyen jutnak a döntőbe.

Litvánia

A balti országban az első komolyabbacska meglepetést Mia kiesése okozta: a 2. adást (még januárban) megnyerte, most viszont nem sikerült sem a zsűrinél, sem a nézőknél tarolnia, így ötödik helyen kiesett. A fordulót a Fusedmarc nyerte és a Rain of Revolution című daluk.

Szombaton elődöntő, vagyis már csak 8 dal van versenyben és kiderül a hétvégén, hogy kik a litván döntősök!

https://www.youtube.com/watch?v=Huuy0pWopZs

Izland

Az izlandi válogató két elődöntőjében megkötés, hogy csak izlandiul adhatják elő a dalokat. A döntőben azon a nyelven kell színpadra vinni őket, amelyikkel az Eurovízión is indulnának az előadók, tehát akár izlandi, akár angol, akár magyar: ezen a nyelven lesz ott Kijevben a végső győztes.

Döntőbe jutott Arnar Jónsson & Rakel Pálsdótir, Rúnar Eff Rúnarsson és Aron Hannes Emilsson. Szombaton újabb három dallal bővül a döntős mezőny.

Románia

A keleti szomszédainknál vasárnap este tartották az elődöntőt. 15 dalt mutattak be, amit kizárólag a zsűri értékelése alapján szűkítettek 10-re, a döntős mezőnyre. Egyértelműen tarolt, minden zsűritag az első helyre tette a Yodel It! című jódli-hiphopot.

Vasárnap román döntő!

Portugália

Festival da Canção 2017 elődöntői is véget értek, kialakult a döntős mezőny, így a románokkal egy időben, vasárnap fogják kiválasztani az Eurovízióra az indulójukat. Hozzánk hasonlóan, náluk sem egyezik a zsűri és a közönség véleménye. Míg a zsűrinél csak utolsó előtti lett, a nézőknél nyert Pedro Gonçalves és a Don’t Walk Away. A zsűrinél győztes Celina da Piedade által bemutatott Primavera azonban a nézőknél a középmezőnyben végzett és ez elég volt ahhoz, hogy megnyerje a fordulót.

Ez lesz

Számos ország belső kiválasztással indít dalt idén az Eurovízión. A héten keddtől kezdve, egészen március 11-ig minden napra jut legalább egy új dal.

Ausztria

Nathan Trent – Running On Air: február 28., kedd. Az idei osztrák dal megkomponálásába az előadó nyakik benne van, bemutató holnap!

((Nehéz kibírni, hogy majd ne hasonlítsuk a Walk On Water-hez. Vagy ez a dal arról fog szólni, ahogy a rádiók játsszák a 2014-es magyar számot..?? (Ééérted..?)))

Ciprus

Hovig – Gravity: március 1., szerda.

Ciprus ismét ugyanazt a svéd nagyágyút, Thomas G:sont veti be a siker érdekében.

Horvátország

Jacques Houdek – My Friend: március 2., csütörtök.

A horvátok dalát hatan szerezték, a dal részben angol, részben olasz nyelvű lesz.

Hollandia

O’G3NE: március 3., péntek.

A hollandok még nem leplezték le a számuk címét. A lánytrió a 2007-es, hazai pályán rendezett Junior Eurovízión 11. helyet érték el.

Észtország

Az Eesti Laul fináléja lesz az első klasszikus értelemben vett döntő ezen a héten, szombaton. 10 dal vesz részt, akiket a zsűri és a közönség kombinált szavazata alapján juttatnak majd a háromfős szuperdöntőbe, ahol viszont már csak a nézők döntenek. A legnagyobb esélyesek között tartják számon a Spirit Animalt, a Veronát és az In Or Out-ot.

Portugália, Románia

ld. feljebb

Válogatók

Izland, Litvánia, Svédország: lásd feljebb. Már csak ők válogatnak, de jövő szombaton már ők is döntőznek.